Angliában annak idején a mastiff típusú kutyákat egyre kisebbre tenyésztették és közülük kerültek ki a majdani bulldogok. (A bulldog név tulajdonképpen onnan származik, hogy a bikák vagy marhák/ökrök lefogására használták őket). Eredetileg ezek mészárosok vagy farmerek kutyái voltak, melyek segítettek a gazdáiknak a jószág hajtásában, illetve lefogásában. A szó szoros értelmében képesek voltak lefogni őket, általában az orruknál fogva. Idővel általánosan kedvelt szórakozássá vált Angliában azt nézni, ahogy a mészáros kutyája elkapja a bikát és lefogja, amíg a mészáros megöli. Valami oknál fogva az emberek elkezdték azt hinni, hogy annak a bikának, amelyik a kutya által okozott kínok között pusztult el, ízletesebb a húsa mint annak, amelyik békés halált halt.

Volt olyan időszak Angliában, amikor törvény írta elő, hogy a mészárosnak KÖTELEZŐ megfogatnia a bikát a kutyával, mielőtt levágnák! A szórakoztató értéke ezeknek az eseményeknek akkora volt, hogy beszámolók szerint a királynő azt is megtiltotta, hogy más mészárosok is marhát vágjanak aznap, amikor a királyi mészáros vágott, hogy az emberek az ő kutyái munkájában gyönyörködjenek.

Végül ez a sport utat engedett egyéb húsfinomítási módszereknek, és a kutyák számára más "játékot" találtak. Ilyen volt például a patkányölés. Úgy tűnik, az angoloknak rengeteg patkányuk volt, és az emberek kedvelt szórakozása volt, hogy a kutyákat patkányok százaival együtt "pitekbe" (arénákba) tették, és figyelték az eredményt. Természetesen fogadásokat is kötöttek, hogy milyen gyorsan mennyit tud megölni a patkányok közül a kutya. Ez a feladat egyre kisebb, gyorsabb kutyát kívánt, így a mára már kihalt angol terrierfajták valamelyikével keresztezték a bulldogokat.

Ezek valószínűleg a black and tan terrierek voltak (mely a mai Manchester terrierhez hasonló) illetve az old white terrierek.

A patkányölés túl könnyű feladatnak bizonyult, ezért ezek a sportemberek mindig újabb kihívásokat gondoltak ki a kutyáik számára. A kezdeti idők bulldogjait és bull-and-terriereit medvék, szarvasbikák, borzak és egymás elleni harcra használták. A kutyákhoz könnyebb volt hozzájutni, mint a medvékhez, melyek valószínűleg egyre kisebb számban fordultak elő Angliában, és a kutyák tartása is egyszerűbb volt a hétköznapi emberek számára, mint a drága szarvasmarháé.

A bull-and-terrierekből fejlődött ki három a mai modern fajtáink közül: a staffordshire bullterrier, a bullterrier és az amerikai staffordshire terrier.

Az első bull-and-terrierek angliai és ír bevándorlókkal érkeztek Amerikába. Némelyikük itt nagyobbra és magasabbra nőtt az új és vad vidék adta feladataiknak megfelelően. Némelyikük a városokban maradt az eredeti tulajokhoz hasonló "sportoló" tulajdonosok kezében, akárcsak Angliában és Írországban. Ezeket a kutyákat egymással verekedtették New York, Chicago és Boston (és természetesen egyéb városok) pubjainak környékén. Ezeknek a kutyáknak a leszármazottaiból alakult ki a valódi amerikai fajta, a boston bulldog, vagy ahogy ma nevezik: boston terrier. Ezek 35-40 font súlyú kutyák voltak, és a rövidebb bulldogos arctól és csavart faroktól eltekintve nagyon hasonlítottak a korai amstaffokhoz (vagy pit bullokhoz, bulldogokhoz, amerikai bulldogokhoz, bull és terrierekhez, yankee terrierekhez, hogy csak néhány nevet megemlítsünk, amelyek akkoriban ezeket a kutyákat jelölték).

A nagyobb bull-and-terrier még mindig farmerkutya illetve pásztorkutya volt. Követte a telepesek nyugatra tartó szekereit, segített az állatok körüli munkában, és őrizte a tanyát. Mindenes funkciójú tanyasi kutya volt, nagyjából, mint az "Old Yeller" című könyvben és filmben bemutatott kutya. A kopókkal futott a vadász-expedíciókon, pontosan, mint ahogy azt Az őzgida (The Yearling) című régi filmben ábrázolták, és bár nem volt olyan gyors, vagy olyan jó szimatú, mint a kopók, mégis ő volt az elfogókutya, aki elintézte az állatot, ha az felvette a kutyákkal a harcot.
Amerikában az 1800-as évek végén kezdődött el a harci kutyák regisztrálása, hogy nyomon tudják követni a győztesek pedigréjét, és publikálják az adott vidék harcikutyás szervezetének a szabályzatát. A UKC americai pit bull terrier néven jegyezte be a kutyákat. Néha american (pit) bull, vagy american bull terriernek írták. De legtöbbször bulldogként, vagy pit bullként ismerték őket.

Bár ezeknek a kutyáknak a harci múltjára emlékszünk leginkább, csak egy relatíve kis részüket verekedtették valójában. A legtöbben továbbra is farmer-kutyák és mindenes parasztkutyák voltak, továbbra is dolgoztak az állatok körül, karámba terelték, őrizték őket és segítettek, éppen úgy, mint a fajta kialakulásának kezdetén.
A korai 1930-as években a fajta híveinek egy csoportja kérvénnyel fordult az AKC-hez, hogy regisztráltathassák a kutyáikat. Ezeket a kutyákat már korábban regisztrálta a UKC, de a tulajdonosaik nem akarták verekedtetni őket, inkább családi és kiállítási kutyaként akarták népszerűsíteni a fajtát. Alapítottak egy nemzeti fajtaklubot, és megírták a fajtastandardot. Nagyon sok probléma merült fel a fajtának megfelelő név kiválasztásánál, és az AKC nem akarta őket ugyanazon a néven bejegyezni, amin a UKC. Végül 1936-ban megállapodtak a staffordshire terrier névben. Ez alig egy évvel volt azután, hogy az Angol Kennel Club elismerte fajtaként az angol bull-and-terriert staffordshire bullterrier néven. Az angol és az amerikai fajtának a standardja nagyon hasonlóan volt megfogalmazva, sőt tartalmazott azonos kifejezéseket is. A két standard megfogalmazója kapcsolatban állt egymással, közös érdek, a saját kennel klubjuk elismerése hajtotta őket. Ebben az időben a szóban forgó két fajta jobban hasonlított egymáshoz mind méretben, mind felépítésben, mint manapság.

Az 1970-as évek kezdetén a staffordshire terrier nevét americai staffordshire terrierre változtatták, és az AKC elismerte önálló fajtaként a staffordshire bullterriert.
Még az 1960-as évek végén is nyitottak voltak az AKC törzskönyvek, hogy lehetővé tegyék a UKC-nél bejegyzett amerikai pit bull terriereknek az AKC showk-on való részvételt, amerikai staffordshire terrier néven. Néhány kivételes kutyát regisztráltattak az AKC-ben ebben az időben, néhányan közülük még az STCA által rendezett National Speciality-t is megnyerték, illetve egy mindenfajtás kiállítás best in show-ját. Néhány tenyésztő vonalában mind a mai napig erősen érezhető ezeknek a kutyáknak a befolyása.

Az amerikai staffordsire terrier fajta hihetetlen identitászavarban szenved. Ugyanazt a kutyát be lehet jegyeztetni a UKC-nél (ami már nem harcikutyások klubja többé, hanem egy az AKC-hoz hasonló szervezet) és/vagy az American Dog Breeders Association-nál mint pit bull terriert, és amennyiben a szülei regisztrálva vannak az AKC-nél, ott is be lehet jegyeztetni, amerikai staffordshire terrier néven.

Mind az amstaff, mind a pitbull-tenyésztők némelyike úgy véli, hogy a kettő nem egyazon fajta, és hogy a "másik szervezet" tönkreteszi a fajtát. Akárhogy is, ezek között a kutyák között az egyetlen valódi különbség a nevük és a regisztrációjuk, valamint az egyes tenyésztők szelektálási módja és céljai. Nem kevertek semmi más fajtát a meglévő vérvonalakba az amerikai staffordshire terrier megalkotásához.

Ez a fajta, a számos nevei szinte mindegyikén, a staffordshire bullterrierrel együtt különösképpen ki van szolgáltatva az anti-kutyások támadásainak, illetve a média szenzációhajhász rosszindulatának. Általában a "pitbull" nevet olyan kutyákra használják, amelyet verekedtetnek, a genetikai hátterére való tekintet nélkül, úgy, mintha azt mondanák: vadászkutya, vagy őrkutya. Ezeknek a mostanában pit bullnak nevezett kutyáknak a javát mi leginkább keveréknek hívnánk. Akárhogy is, még mindig van egy pit bull terrier nevű fajta, és sokaknak közülük egészen az 1800-as évekig visszavezethető a pedigréje. Nagyon sokan közülük még éppen olyanok, mint akkoriban voltak: ellátják a feladataikat, és hűséges társak.