E korai tenyésztők felismerték, hogy az arénák bajnokaiban számos olyan tulajdonság adott, melyek remekül hasznosíthatók a civil életben. Ezeket az értékeket szerintük addig csak elpazarolták a viadalokon. A kivételes fizikai erőn és elszántságon túl ilyen a páratlan intelligencia és kombináló készség, valamint a gazda iránti odaadás. 

     A céltudatos keresztezések során a tenyésztők a fizikumon túl súlyt helyeztek a jellem, a karakter és a mindennapi használhatóság kérdésére is. Kiindulásul - az általuk eszményinek tartott megjelenés és méret egységesítése érdekében - csak a legjobb fizikumú, tökéletes felépítésű viadorkutyákat használták. Erre az alapra építkezve párosították tovább tenyész egyedeiket. Azon céljukat, hogy az egykori gladiátorból az embert mindenekfelett tisztelő és szerető, kiegyensúlyozott idegrendszerű, nagy munkabírású, sokféle célra felhasználható ebet alkossanak, teljes mértékben sikerült elérniük.
     Ezt a teóriát az arénákból általuk kiemelt és tervszerűen tenyésztett ebek remek helytállásukkal bizonyították napi munkájukban. Dolgoztak farmerek és vadászok mellett, de ellátták telephelyek, raktárak és otthonok őrzését is. Munkakészségük, kitartásuk és remek természetük révén egyre több hívet szereztek, és sokan már kedvencként is tartották őket.
     A munkára tenyésztett változat (hiszen ekkoriban még nem beszélhettünk önálló fajtáról) hamarosan jelentős mértékben eltávolodott a továbbra is harcra szelektált kutyáktól. Jellemzően nagyobb és testesebb lett azoknál, amire a napi munka során szükség is volt. A farmokon végzett munka, vagyis az állatterelés, a dúvadak irtása a viadorkutyák eredeti méreténél nagyobb tömeget és ezzel arányosan nagyobb magasságot kívánt. Erre volt szükség a vaddisznók és szarvasok vadászatában, de a különböző őrzési feladatokban is. Ám ami ennél is lényegesebb, a munkára tenyésztett kutyák néhány generáció alatt alapvetően nyugodtabbak és kiegyensúlyozottabbak lettek viadoreb-őseiknél.
     Érdekesség: találó mondás, hogy az amstaff valójában egy pitbull szmokingban. A különbség közöttük nagyjából akkora, mint James Bond és egy kocsmai verekedő között.
     A tenyésztők szükségét érezték annak, hogy kedvenceiket hivatalosan is regisztrálják. Ehhez azonban megfelelő elnevezést kellett találniuk. Ez kiváló alkalom volt arra, hogy minden téren világosan elhatárolják kutyáikat a továbbra is harcra tenyésztett rokonoktól. Ez utóbbiakat egyébként már 1898. óta Pitbull Terrier néven törzskönyvezte az UKC. Néhány többé-kevésbé találó változat elterjedése után végül az (American) Staffordshire Terrier elnevezés honosodott meg és talált elfogadásra a munka-változat tenyésztőinek részéről. Szerintük ez éppen eléggé pontosan utalt a fajta származására, ugyanakkor nem fejezte ki direkt módon a hajdanvolt és akkorra már csaknem elfeledett harci eredetet. Ne feledjük, a kezdetekkor elsődleges céljuk éppen a kutyák kiragadása volt az arénák közegéből! 
     A fajtát 1936-ban fogadta be az American Kennel Club, s ekkor rögzítették az alábbiakban olvasható standardot. Ezzel a Pit bullt és az amstaffot hivatalosan is külön fajtának nyilvánították. Ez a szabvány egyébként a mai napig változatlan, vagyis sok más fajta esetétől eltérően az amstaff gondozói nem érezték szükségesnek korszerűsítését, felfrissítését.

Standard:      Általános leírás: Méretéhez képest rendkívül erős, középtermetű kutya. Zömök, sőt robosztus, hihetetlenül izmos, ugyanakkor fürge és kitartó. Figyelmes, aktív és mozgékony, mégis nyugodtés magabiztos. Bátorsága közmondásos, ugyanakkor barátságos viselkedése szembetűnő.      Fej: Közepesen hosszú, négyzetes fej, hatalmas agykoponyai és erős arcorri résszel. A pofacsontok és a rágóizmok kiállnak, kidomborodnak, ezzel összetéveszthetetlen jelleget adnak a fajtának. A fejtető széles és lapos, a stop határozott. Az orr dobozszerű, nem túl hosszú, az erős fogáshoz szükséges masszív és széles állkapoccsal. A fogak szabályos elrendezésűek, nagyok és erősek. Szabályos ollós harapás. A mélyen ülő, egymástól távolfekvő kerek szemek lehetőleg sötétek, de mindenképpen harmonizáljanak a szőr színével. A fülek lehetnek meghagyottak vagy kupirozottak, az előbbi jobb. A meghagyott, vágatlan fül rövid, formája rózsafül vagy félig felálló, megtört.      Hibák: Túldimenzionált, a testtel nem arányos méretű vagy éppen erőtlen fej. Keskeny agykoponya. Lapos homlok, kevéssé kifejezett stop. Hússzínű orr. Sötét kutyánál világos (sárga) szemek. Közelülő vagy túlságosan nagyméretű szemek. Rózsaszín szemhéj. Elkeskenyedő, hosszú, erőtlen arcorri rész. Gyenge, keskeny alsó állkapocs. Lógó ajkak. Tehénfül.      Test: Széles, mély mellkas. Jól ívelt, zárt bordák. Jól izmolt, erős vállak, meredek lapockák. Nehéz, izmos, közepesen hosszú, kissé ívelt nyak. Rövid és széles, izmos hát, amely enyhén ívelt a martól a farig.      Hibák: Erőtlen benyomást keltő, könnyű test. Keskeny mellkas. Hosszú hát és ágyék. Teljesen egyenes, vagy hajlott, illetve nyerges hát.      Lábak: A mellsők egyenesek, erős, kerek csontozatúak. A hátsók mérsékelten szögelltek, a comb rendkívül izmos és széles. A csánk mélyen fekvő. A végtagok párhuzamosak. A mancsok kicsik és zártak, ami a ruganyos mozgás feltétele.      Farok: Erős és viszonylag rövid, éppen eléri a csánkot. Alacsonyan tűzött, finom csúcsban végződik. Enyhén hajlott, de sohasem kunkorodó vagy visszahajló.      Szőrzet: Rövid és sima. Fényes, sűrű és kemény tapintású.      Szín: Minden szín megengedett, kivéve a tiszta (80%-nál több) fehéret, a mályvaszínt és a fekete-cser összeállítást. Leggyakoribb színek a csíkos különböző árnyalatai, és a sárgától a vörösig terjedő színek.      Méret: Nincs se alsó, se felső határ. A számszerű adatoknál fontosabb az arányosság és a harmónia. Az ideális marmagasság kanoknál 46-48 cm, szukáknál 43-45 cm. Súlyuk általában 25-30 kg.

Jellemrajz

     Az amstaff ma is őrzi harcos őseinek egyéniségét: kemény és rettenthetetlen jellem. Lényétől idegen a félelem, vagy bármiféle megalázkodás. Olyan egyéniség, aki tudatában van saját erejének, de nem él vissza vele. Ez kifejezésre jut abban a nagyfokú önbizalomban, mellyel még a számára ismeretlen terepen is közlekedik. ugyanevvel a magabiztossággal közeledik az idegenekhez is, s teszi ezt mindenféle agresszió nélkül. Nyíltsága, jóindulata szembetűnő. A feléje kíváncsian közeledővel kész azonnal barátságot kötni. Nagyon vidám természet, és bármikor kapható egy kis játékra, bolondozásra. A fajta egyik legfontosabb jellemzője éppen az a hihetetlen életkedv, amely rögtön átragad mindenkire a környezetében. Szeret a figyelem középpontjában lenni, és valósággal lesi az alkalmat, hogy szerepelhessen. Különösen kedves és figyelmes a gyerekekkel, s tőlük mindent elvisel.
     A fentiek miatt kezdő amstaff tulajdonosok, vagy éppen más fajtában tapasztalt kutyások is már sokszor megkérdőjelezték őrző-védő képességeiket. Különösen akkor, ha látták veterán kutyám, Bully viselkedését. Az a néha valóban szertelen öröm, mellyel a játékot bárkivel kölyökként képes élvezni, és a mindenki felé irányuló kifejezett barátkozási szándék bárkiben hamis képet alakíthattak ki a fajtáról.
     A kétkedők azonban elfeledkeztek valamiről: öreg kutyánk ezt a viselkedést mindig csak az én, vagy párom, Erika jelenlétében tanúsítja! Nem ajánlom, hogy más helyzetben - például amíg távollétünkben az otthonunkra vagy a kocsinkra felügyel - próbáljanak bizalmaskodni vele! Higgyék el, nem a levegőbe beszélek. Pontosan tudom, mire képes, s ezt több dolog is tanúsítja. Egy munkavizsga alkalmával például egyedül ő kapott maximális pontszámot az őrző-védő fázisban a klasszikus munkafajták tucatnyi képviselőjével szemben. Személy szerint azonban sokkal büszkébb vagyok arra, hogy a helyben maradási és semlegességi területen is ő bizonyult a legjobbnak. 
     Többéves tapasztalat alapján biztosíthatok mindenkit, hogy az amstaff eredendően az egyik legjobb és legkönnyebben képezhető őrzőkutya. Természetéből adódóan egyébként is különösebb tanítás nélkül azonnal szerettei és otthonuk védelmére kel, ha a helyzet megkívánja. A fajta egyik legnagyobb értéke éppen kiváló helyzet felismerési képessége, melyre nyugodtan rábízhatjuk magunkat. Roppant érdekes megfigyelni, hogy az egyik percben a házat az érkező idegentől védő acsarkodó eb gazdája megjelenésének pillanatában megnyugszik. Miután a gazdi beengedte a vendéget (fontos feltétel!), máris önfeledt játékba kezd az előbbi "ellenséggel". Ez azt jelenti, hogy "szolgálaton kívül" mindig képes elengedni magát, de csak és kizárólag akkor. Egyébként hihetetlen odaadással és lelkiismeretességgel látja el a rá bízott feladatot.
     Az amstaff munkakutyaként való kiképzése nagyon hasznos, roppant élvezetes dolog. Intelligenciájának köszönhetően hihetetlenül gyorsan tanul, s előmenetelével általában messze lehagyja a többi kutyát. A tanultakat aztán szívesen gyakorolja, mintegy megmutatva közönségének, mi mindent tud. Egyébként is kész bármikor, bármilyen körülmények között rendelkezésre állni és engedelmeskedni a parancsnak. Ezt sok fajtától eltérően nem gépiesen, valami beidegződés hatására teszi, hanem sokkal inkább azért, hogy gazdája kedvében járjon. 
     Az American Staffordshire Terrier egyszerűen imádja gazdáját és annak családját. Számára a legfontosabb, hogy szerettei körében tartózkodhasson. Vele valóban együtt kell élni, ami egyébként hálás dolog. Remek társkutya, aki mindig kedvünkben akar járni. Lesi minden kívánságunkat, s nagyon érzékeny gazdája hangulatváltozásaira. 
     Gazdájától elvárja, hogy hozzá hasonlóan karakteres, ugyanakkor vidám természet legyen. Nem szívleli a gyáva, határozatlan vagy éppen a színlelő, aljas embereket. Az ilyen személyeket kiszelektálja a látogatók, a gazda ismerősei közül, s őket elkerülve világosan értésükre adja irántuk érzett megvetését.
     Az igazi tenyésztők ezért fordítanak megkülönböztetett figyelmet a karakter kérdésére. Csak tökéletesen kiegyensúlyozott idegrendszerű egyedeket párosítanak egymással, hogy ez a pompás természet megmaradjon ilyennek. Egy amstaff esetében a labilis idegrendszerből eredő kiszámíthatatlan viselkedés egyszerűen életveszélyes. Ne feledjük, olyan kutyáról beszélünk, amelyet fizikai adottságai messze a többi fajta, különösen pedig az ember fölé emelnek.

Amstaff a mindenes

     A sétáltatások és kiállítások mellett az általam felvállalt társadalmi munka révén is, nap mint nap sok kutyatulajdonossal találkozom. Velük elbeszélgetve mindig előkerül a következő téma: melyik kutyafajta a legintelligensebb, a legtökéletesebb? Persze mindegyikük a saját fajtáját dicséri, miszerint a foxinál, labradornál, vizslánál, stb. nincs okosabb kutya a világon. Én ezeket a különböző történetekkel is "alátámasztott" okfejtéseket mosolyogva hallgatom, az eredetileg feltett kérdésre a választ ugyanis már évekkel ezelőtt megtaláltam. 
     Melyik az a fajta, amellyel éppúgy vadászhatsz, mint a vizslával vagy retrieverrel? Amelyik alkalmas a vércsapa követésére, mint a véreb, vagy a hatalmas vaddisznó lefogására, mint a Dogo Argentino? Amelyik tökéletesen ellátja a házőrzés, a személyvédelem feladatát, mint a rottweiler vagy a dobermann? Amelyik a határon, reptéren felkutatja a kábítószert? Kiment egy síró csecsemőt az égő házból, vagy megtalál egy ájult felnőttet a földrengésben összeomlott épület romjai alatt? Babysittere a kisbabának, játékszere a gyermeknek, sporttársa a fiatalnak, társa és "gondozója" az idős embernek? Aki bohóckodásával, kedvességével jobb kedvre deríti a betegeket a kórházban? Sztárja a kiállításnak, az őrző-védő munkavizsgának és az Agility-versenynek? A válasz minden kérdésre a kutyatenyésztés csúcsterméke, a nagyszerű American Staffordshire Terrier.